Elvadult vagy kreatív névválasztások a borászatban

közzétéve: 2015. június 18., csütörtökBlog2 hozzászólás

Egyszerűen a halálba idegesítenek a jópofáskodó elnevezések, melyekre többnyire csak annyi a benyomásom, amikor találkozom velük, hogy “Ezt most miért?” - Cikk a júniusi VinCE magazinból

  Úgy fest, hogy rendszeresen írni fogok bormarketingről a VinCE Magazinban. Hálás vagyok a magazin munkatársainak, hogy lehetőséget kapok a gondolataim megosztására, és miután jól szeretném végezni a dolgom, megkérdeztem a főszerkesztő asszonyt, hogy milyen témája lesz a júniusi számnak, miről írjak, ami jól illeszkedik majd a többi tartalomhoz.

  Azt a választ kaptam, hogy a habzóborokról lesz szó, és ebben a kategóriában aztán igazán szabadjára engedik a fantáziájukat a borászok, ha a névválasztásról van szó. Azt kérte az Ági, hogy határozzam meg: meddig vicces és kreatív egy jópofa név, és hol a határ.

Ezt most miért?

  Gyermeki ujjongással olvastam e sorokat, ezer éve feszít már ez a téma. Egyszerűen a halálba idegesítenek a jópofáskodó elnevezések, melyekre többnyire csak annyi a benyomásom, amikor találkozom velük, hogy “Ezt most miért?” Komoly negatív ranglistákat építgetünk laikus borkedvelő barátaimmal egy-egy borozgatás alkalmával, és minden alkalommal megállapítjuk, hogy ezt meg azt a bort a neve miatt tuti nem fogjuk megvenni. Ez azért elég rosszul hangzik, ha a másik oldal helyzetébe szeretném képzelni magam, mert biztos nem az elrettentés volt a cél a névválasztáskor.

  Meg is válaszoltam a főszerkesztő asszonynak, hogy telitalálat lesz erről írni, és rögtön be is dobtam az én negatív listám első helyezettjét, a Bock Porta Gézáját példaként.

  Csillapíthatatlan tettvággyal ástam magam bele a munkába. Kutattam, pincészetről pincészetre bogarásztam a kreatív neveket. Listába szedtem, és elkezdtem kielemezni: “... ez nagyon gáz … ez jó lenne, ha azt akarná kifejezni … jesszusom, ez a pasas mennyit ivott ebből a borból mielőtt elnevezte …” Jó anyag lesz, gondoltam. Én leszek a nagy megmondó, és most annyira nagyon rendet teszek ebben az őrületben.

...leragadtunk a Bock standjánál...

  Az anyaggyűjtés közepette “beköszöntött” a Szegedi Borfesztivál, és szegedi lévén, sok munka ide vagy oda, ez nekem kötelező program. Össze is beszéltünk Tamás cimborámmal, hogy kilátogatunk. Megterveztük, hogy melyik pincék milyen borait szeretnénk megkóstolni, és nekivágtunk. A másodok tervezett állomás után leragadtunk a Bock standjánál. Ezer éve dolgoztam nekik, és egy régi ismerős köszönt rám a pult másik oldaláról. Szóba elegyedtünk Csabival, és persze kóstoltunk is, de mit ajánlott épp kóstolásra? A negatív listám örökös vezetőjét, Géza barátomat.

  Annyira kézenfekvő és aktuális volt a helyzet, hogy nem bírtam ki, és megkérdeztem: "Mi a búbánatos fene vezérelt benneteket, amikor azt a szerencsétlen bort elneveztétek?" A válasz, amit kaptam egyszerre ért hideg zuhanyként, és taglózott le. Egyszerre voltam bosszús és szégyelltem is magam. Gyakorlatilag egy pillanat alatt omlott össze az egész eddigi jól felépített kritikám.

  A válasz egy történet volt: Mielőtt 2004-ben az Európai Bizottság nyomására Magyarország kötelezte volna magát a névhasználat tiltására, minden ezzel a fajtával foglalkozó borász oportónak, vagy kékoportónak nevezhette a borát. A tiltás miatt bevezetésre került  a Portugieser név, mely kimondása főleg az idősebb vásárlóknak komoly nehézséget jelentett. Ebből következett, hogy állítólag minden második idősebb vásárló azzal a kéréssel lépett be a pincébe, hogy “Abból a Porta Gézából adjál nekem, Józsikám!” Ez a kedves, jópofa mondat nyilvánvalóan szállóigévé fejlődött a borászatban, és annyira természetesen hangzott már mindenki szájából ez a név, hogy nem is volt kérdés: A bort tényleg átkeresztelik.

  Bevallom elszégyelltem magam Csabi hallgatása közben, mert tényleg jópofa a történet, és ennek ismeretében nyilvánvalóan másképp gondolok erre a borra, de bosszús is voltam egyben, mert nem tudtam erről a történetről. Fel is csattantam hirtelen, leplezve a zavaromat, hogy “Legalább a hátcímkére tegyétek rá a sztorit!” Tovább rontja a helyzetet, hogy a ‘12-es szelekció, amit megkóstoltunk kimondottan ízlett is. Hát most hogy utáljam ezután?

  Hazatérve a borozós délutánról leültem a gép elé, ránéztem a félkész katasztrófa-listámra, és nem ugyanazt láttam, mint egy nappal hamarabb. A korábban átgondolatlan nevekre nézve tradíciót és verejtékező halántékokat láttam. Biztos voltam benne, hogy ha van is egy-két véletlenül beugró név, azért a legtöbbnek van egy hasonló története. Megint elszégyelltem magam. Ki vagyok én, hogy ezeknek az embereknek a munkáját megítéljem? A listát töröltem.

  Maradt viszont egyetlen véleményem, amit nyíltan merek vállalni, és miután nem ártó szándékú, nevezzük inkább tanácsnak:

Sztorit kell tenni a nevek mögé!

  Az emberek szeretik a meséket. Találjuk meg a megfelelő felületet, hogy elmondhassuk a névválasztásunk történetét. Tegyük a hátcímkére, vagy a webshop-ban a borok leírásába, mindegy. Lehet az unokáról kapott név, vagy egy régi barátság története, de a lényeg, hogy nincs határ, egy jó sztori a legvadabb nevet is el tudja adni.

Szólj hozzá Te is!
2 hozzászólás
Wolfram
Wolfram 2015. jún. 28.szerkesztve
Törölt hozzászólás.
Gabor
GaborWolfram válaszolva 2015. júl. 06.
Törölt hozzászólás.
Pillangó Weboldal - PW CMS
A weboldal cookie-kat használ. Adatvédelmi irányelvekértem